Szakálldúsítás Mesterfokon! Tények és tévhitek.
Kíváncsiságból tettünk egy körutat az interneten a témában, mert bár létezik saját véleményünk (máris kifejtjük), azért mégiscsak felháborító és elszomorító egyben, hogy egyes profitvadász vállalkozások mennyi sületlenséget képesek összehordani, és kihasználni az önbizalomhiánytól küzdő férfitársak jóhiszeműségét…

„Csodaszérumok…”
Eláll az ember lélegzete, amikor ilyen szerekről olvas akár magyar, akár külföldi piacon. Egy kozmetikumok gyártásában, forgalmazásában jártas szakember jól tudja, hogy valótlanságot állítani, pláne „mágikus varázserőt” tulajdonítani, kommunikálni egy bizonyos termékről nem csak megtévesztő, de egyben jogszabályokba is ütközik. Lelke rajta, aki így próbál gyanútlan vásárlókat csőbe húzni, és ha tettétől az eladásai jelentős mértékben meg is nőnek. Ez a mi szemünkben csupán rövidtávú siker, ami tulajdonképpen azon túl, hogy „rossz karmát” kreál az adott forgalmazónak, legfeljebb a megmosolyogni való kategóriába sorolja őt. Egy picit spirituálisan szólva ilyen vagy olyan formában, de idővel visszaszáll rá az „átok”…
Az arcszőrzet-, illetve szakállnövesztés valódi trükkje
Azok, akik ténylegesen szakállnövesztésre adják a fejüket, és eljutnak a kritikus stádiumba (jellemzően a második héttől számítva), szinte kivétel nélkül szembesülnek a ténnyel, hogy az arcbőr viszketni kezd, de piszkosul. Ennek fő okai alapvetően a visszakunkorodó, hegyes szőrszálak és a dehidratáltság. Megijedni nem kell, a probléma egyszerűen orvosolható: rendszeres ápolás prémium minőségű szakállápoló termékekkel.
Rengeteg nagyszerű kozmetikum van a piacon, brutális a túlkínálat. Analízis paralízisben szenvednek a szakállasok, hiszen gyakorlatilag végtelen a merítési lehetőség. Nyilván a saját termékeinkkel szemben elfogultan és azok minőségétől „megrészegülten” ebben az írásban nem is ajánlanánk neked mást, mint a Szakáll Király, VAZUL és Hunor termékeket. A hangsúly továbbra is a prémium szón van, illetve a természetes összetevőkön. Hidd el, a bőröd rendkívül hálás lesz neked, amint alaposan bedörzsölöd egy számodra csodás illatú olajjal. Érdemes tenned egy próbát! Ha elmúlik a viszketés (el fog), örök rabja maradsz az olajhasználatnak. Ezt MOST garanciába foglaljuk neked.
Hasznos tippek borostanövesztéshez
Kevesen tudják, de egy borostának is rettentő jót tesznek a fentebb már említett különböző ápolószerek. Hidratálás, hidratálás és harmadszor is hidratálás! Emlékezz vissza, bármikor volt borostád, már pár nap után érezhetted, hogy elkezd kiszáradni az arcbőröd. Nem kőbevésett jelenség ugyan, de nagy általánosságban ez a jellemző. Akárcsak a szakáll esetén, a minőségi szakállolaj „csodákra képes”, ha egy kiszáradt arcbőrre kerül.
Ritkás szakáll, dúsabb arcszőrzet, a szakáll dúsítása
Helyben is vagyunk. Ha szeretnénk rövidre zárni a témát, rögtön le is szögezhetjük, hogy az áldásos vagy éppen átkos genetika ellen sok mindent nem tehetsz. Időről-időre írtok nekünk, és kérdezitek, hogy a termékeink dúsítják-e a szakállatokat. Amikor a kérdés arra vonatkozik, hogy a felvitt olaj és balzsam (mennyiségénél fogva) dúsabb hatást kölcsönöz-e a szakállnak, akkor a válasz egy egyértelmű IGEN!
Ha viszont azt akarjátok tudni, hogy egy minőségi olajtól vagy balzsamtól varázslatos módon több és vastagabb szőrszálatok fog-e nőni, akkor a válasz egy egyértelmű NEM. Mindig érezhető soraitokban a reménykedés, némi elkeseredettség és kétségbeesés. Bármilyen kegyetlen is olykor az élet, bizonyos dolgokat egyszerűen nem élhetünk meg élményként. Ahogyan nem lesz mindenkiből futball csillag, vagy sztár zenész, úgy „kúl szakállas” sem. Ezt el kell fogadnia mindenkinek, aki a pechesebb DNS-t húzta. Talán majd egy következő életben…
Mi addig is ragaszkodunk becsületes elveinkhez, és nem vállaljuk azt a felelőtlenséget, hogy hamis ígéreteket teszünk nektek csupán azért, hogy egy gyors vásárlásra bírjunk titeket.
Sajnos sokan próbálják magukat hangzatos nevekkel pozícionálni a piacon (szérum, elixír, stb.), de igazából csak minimális új van a nap alatt. Az fog „győzni” ezen a túlburjánzott iparágon belül, aki a leghitelesebben lesz képes megszólítani titeket, szakállasokat, és aki elnyeri a végső bizalmatokat. Aki füllent, és rajta kapják, az sajnos bármilyen jó termékkel vonul ki az üzletekbe vagy webshopokba, a vásárlói ellenállás és unszimpátia könyörtelen bosszút fog állni.
Szőrnövesztés gyorsan?
Nem, nem vagyunk szkeptikusak, sem ünneprontók. Ne utáljatok minket az őszinteségünkért. Ha valamit a természet eleve elrendelt, azon majdhogynem lehetetlen változtatni. Van, aki e téren szerencsésebb, és van, aki kevésbé. Mindenki más és más tehetséggel, adottsággal érkezik a Földre. Ha a férfias szakállról egyesek lemondani kényszerülnek, szinte bizonyos, hogy más területeken az élet bőségesen kompenzálja ezeket a férfiakat.
Kellemes napot kívánunk minden szakállasnak!