Borbélyszalon, vagy otthoni szakállápolás?

Jogos a kérdés, főképp azok fejében, akiknek igenis számít, hogy a „rőzse” rendben legyen az arcukon. Az igazság az, hogy valójában három lehetőség közül választhatsz. Vegyük sorra mindet!

Mielőtt azonban belevágnánk, azonnal szögezzük le, hogy borbélyszalonba járni nagyban hasonlít ahhoz, mint amikor fodrásznál tetetjük rendbe a sérót. Megigazítják, fazonírozzák, kérésedre pompásan kialakítják a vágyott stílust, de amint távozol a szalonból, nem ér véget a történet.

Ahogyan a hajadat is mosod, szárítod, fésülöd, formázod (odahaza), úgy a szakálladra is oda kell (vagy legalábbis érdemes) figyelned napi szinten. Kivéve persze, ha más céllal hagytad az arcodon. Róluk sem feledkeztünk meg, így hát kezdjük a sort velük:

1. Amikor abszolút nem teszel semmit

Na ez az a „megoldás”, amitől egy megszállott szakállas azonnal prüszkölni kezd. Ne felejtsük el azonban, hogy a szakállukkal mit sem törődő férfiaknak is népes a tábora. (Gondoljunk csak a hippikre!)

Az is tény, hogy azért erősen túlzó azt állítani, hogy a szakállukkal látszólag nem foglalkozó emberek egyáltalán nem gondozzák a „prémet”. Valójában ők is mossák, tisztítják, rendezgetik azt, csak legfeljebb nem használnak erre a célra kifejlesztett eszközöket, úgymint kefe, olló, szakállolaj, stb.

Ha teljesen objektíven nézzük a dolgot, akkor még egy relatíve ápolatlan szakáll is jól illeszkedhet bizonyos emberek személyiségéhez. (pl. hegymászók, sark kutatók) Modern társadalmunkban azért alapvetően más a közösségi elvárás...

Renitens kivételek természetesen mindig akadnak.

Radagast

2. Otthoni szakállápolás

Mivel a szakáll ugyanúgy öltöztet, mint a haj, így célszerű, sőt javasolt a rendszeres ápolása. Stílustól, hossztól, szőrtípustól, annak sűrűségtől, stb. függően be lehet „vetni” egy hamisítatlan otthoni fegyverarzenált annak érdekében, hogy a bozont mindig makulátlan (de minimum vállalható) legyen.

Jó hír, hogy a hajaddal ellentétben a szakálladhoz teljes mértékben hozzáférsz, így az otthoni olajozás, kefélés, vagdosás lényegesen egyszerűbb feladat, mintha teszem azt önmagad fodrászává szeretnél avanzsálni…

Az pedig már a te mindenkori döntésed, hogy a rendelkezésedre álló eszközökből miket használsz rendszeresen, és melyeket tartod feleslegesnek. A végeredmény, és a cél mindig ugyanaz marad: jó közérzet, magabiztos megjelenés, és a környezetedből elismerést kiváltó szakáll.

3. Borbélyszalon

Bár szakállápoló szetteket gyártó és forgalmazó vállalkozás vagyunk, mégis szentül hiszünk a borbélyszalonok erejében és létjogosultságában! Ez nem afféle úri muri, ahogy fodrászhoz járni sem az.

Egy profi szalon hangulata semmihez sem mérhető. Egy alapos „fazonírozás” érzete, az illatok, az érintés maga, és az alakuló „gyapot”, stb. mind-mind luxus szinten kényezteti az érzékeket. Ha jól csinálják…

Mindennek természetesen ára van, de a férfi igényesség legmagasabb fokán erre a típusú szolgáltatásra egyre többen és többen tartanak igényt. Nem véletlenül.

Szerencsére ma már Magyarországon is vannak ennek a műfajnak igazán magas szintű képviselői. Aki még nem tette, annak érdemes tenni egy próbát!

Borbélyszalon

Verdikt, és az általunk javasolt sorrend.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni (és alaposan rombolná is a nimbuszunkat, ha nem így tennénk), mi is az ápolt szakállra esküszünk.

Minden szakállas sorstársnak melegen ajánljuk, hogy időről-időre igenis „tévedjen be” egy szalonba alapos fazonírozásra, de ahogy írtuk, ez önmagában nem fogja helyettesíteni az otthoni törődést.

Természetesen mindenki másra esküszik, és ezt mi tiszteletben is tartjuk. A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy ha már szakáll, akkor bizony megérdemli az a „valami az arcon” a mindennapos elmélyült figyelmünket! Akár alig-alig törődsz vele, akár egy mesterre bízod, akár te magad ugrasz neki.

Jó szakállápolást kívánunk Mindenkinek!