6 nyomós ok, amiért a szakállas férfiak boldogabbak, mint a szakáll nélküliek

Kicsit olyan ez, mint amikor a gyerekek rivalizálnak apjuk érdemeivel: „Az én apukámnak nagyobb, hosszabb, szebb… stb.” Olykor azonban a felnőttkori zrikálódások mögött némi kimondatlan irigység is érzékelhető. Hiszen aki szakállas, nem átlagos kihívásokkal néz szembe, melyeket a külseje érdekében vállal. Mitől lesznek ők „boldogabbak”, mitől pallérozódik jobban a jellemük?

1. KITARTÓAK

Ha valaki elszántan a szakállnövesztés rögös útjára lép, azt bizony nehéz visszafogni ebben a döntésében. Egyesekben hosszan érlelődik a gondolat, végül aztán mégsem helyezik magukat a megvalósítás vágányára. Mások viszont, akik meghozzák a „nagy döntést”, ritkán fordulnak vissza. Talán mert ők is érzik, hogy a „most vagy soha” pillanat után visszatáncolva saját maguk előtt szerepelnének le. Így hát tűzön-vízen át, de kitartanak, és csak nő, és formálódik a bunda.

2. TÜRELMESEK

Egy szakállas férfi képes hónapokig türelmesen várni, hogy rőzséje a kívánt méretűre nőjön. Rosszabb ez, mint a haj, hiszen lassabb a tempó, vagyis felesleges napi szinten a tükör előtt illegni-billegni. Egy „növekvőfélben” lévő szakáll gazdája nagyon jól tudja, mely időszakok azok, amikor leszegett fejjel csakis várni szabad, hadd teljenek komótosan a napok. Így halad a vágyott eredmény felé.

3. BÜSZKÉK

Egy jól elkapott, személyre szabott, személyiséghez tökéletesen passzintott prém tulajdonosa olyan, mint egy élő hirdetőtábla. Meg sem kell szólalnia, mégis nagyon jól tudja, bárhová megy, szempárok tucatjai szegeződnek rá. Nincs annál nagyobb büszkeség, mikor valami baromi jól áll, és azt a környezeted is kíváncsian vizslatja. Főleg, ha a gyengébbik nem vet rá lopott pillantásokat. Figyelnek ám ők, csak ügyesen leplezik...

4. ÖSSZETARTÓAK

A szakáll, mint olyan, markánsan elszeparál a közösség többi tagjától. Egy szakállas férfi úgy lesz más, hogy közben továbbra is hasznos tagja marad a társadalomnak. És mégis… szakállal az arcon már valahova máshová is tartozol. Sőt, ha a méret már igazán terebélyes, akkor elég csak megnézni a nemzetközi (itthon is létező) Bearded Villains és egyéb szakállas közösségek tagjait, ahol mindenki brother, meg atom jófej. Zárt kommunák, melyek tagjai kimondva-kimondatlan egy nyelvet beszélnek.

(Ha Te is szívesen csatlakoznál egy szuper szakállas társasághoz, akkor kövesd a Szakáll Király Facebook és Instagram oldalait, ahol rendszeres rovatokkal, szórakoztató tartalmakkal találkozhatsz.)

5. ÜTÉSÁLLÓAK

Negatív kritika bőven érhet bárkit szakállasként, de ez csak a kezdetekben bosszantó, később inkább szívóssá tesz. Idővel leperegnek az epés megjegyzések. Tudják jól, hogy a „sima arcúak” mit sem tudnak a szakállasokat érő napi kihívásokról, melyeket felvállaltak a szakállukért. A maszk által tönkretett prémtől kezdve említhetnénk a kajálás nehézségeit, vagy a fürdés, arcmosás okozta korlátokat. Bármit. De ezt nem reklámozzák, nem ragasztják a homlokukra, csak megélik a mindennapokban zsörtölődés nélkül.

P.G. idézet

6. IGÉNYESEK

Akinek szakálla van, törődnie kell azzal. Persze lehet szabadjára is engedni, csak úgy „vadon”, de modern világunkban ez már egyre kevésbé módi. Aki megadja szakállának a megfelelő törődést, annak titkos otthoni kelléktárában olyan speciális eszközök sorakoznak, mint a szakállolaj, balzsam, mosó, vagy épp a kefe, az olló és fésű. A tükör előtti napi bíbelődés pedig hamar rutinszerűvé válik egy igényes bozontos arcú férfi életében…


Hát ennyi. Reméljük, sikerült egy kicsit közelebb kerülnöd a szakállas férfiak rejtett világához. Netán Te is szakállas vagy? Akkor köztünk a helyed, és szeretettel várunk a Szakáll Király szakállas közösségében Facebook-on és Instagram-on egyaránt!

Kellemes napot kívánunk!

Érdekel az otthoni szakállápolás?
Fogadj el tőlünk egy AJÁNDÉKOT!

Akár kezdő, akár haladó szakállas vagy, nagy hasznát fogod venni a rövid e-füzetnek, melyből kiderül az

  • 5 dolog, amit feltétlenül tudnod kell, mielőtt szakállápolásba kezdesz,
  • kapsz egy 7 lépéses útmutatót a szakáll növesztéséhez,
  • meglepünk 19 + 1 tuti szakállápolási tippel.
Az 'Email cím' megadása kötelező!
Kérjük, fogadd el az Adatvédelmi nyilatkozatot!